Keresés ezen a honlapon

2011. április 1., péntek

Kulcsár György: Így játszunk mi!

Kedves Olvasónk! Módszertani füzeteinkkel szeretnénk útmutatóval szolgálni pedagógus kollégáink számára arról, hogyan alkalmazhatjuk a csoportjátékokat a mindennapi pedagógiai munkában, hogyan használhatjuk ki a gyerekközösségek működésének sajátosságait pedagógiai céljaink elérésére.

Nem pusztán játékok gyűjteményét szeretnénk az érdeklődő pedagógusok kezébe adni, hanem azt is igyekszünk megmutatni számukra, miképpen építsék be ezeket mindennapi pedagógiai munkájukba. Pedagógus-továbbképzéssel töltött éveink tapasztalata alapján az a kép alakult ki bennünk, hogy hazánkban a pedagógiai erőfeszítések középpontjába túlzottan az egyén került. Az egyes gyerekeket szeretnénk megtanítani valamire, megnevelni, illetve motiválni. Minél nagyobb erőfeszítéseket teszünk erre, a gyerekek annál nagyobb ellenállással reagálnak. Hiába próbáljuk ki a legforradalmibb konfliktuskezelő eljárásokat, azt tapasztaljuk nincs rá elég időnk, hogy minden „rossz” gyerekkel külön-külön beszélgessünk. Hiába dobjuk be a technika legújabb vívmányait, a gyerekek nem válnak motiválttá, „nem esnek hasra” a csillogó-villogó informatikai eszközök előtt. Nevelési erőfeszítéseink sokszor kudarcot vallanak, a gyerekek egyre kevésbé hódolnak be a felnőtt tekintélye előtt, fenyegetéseinket, büntetéseinket egyre hatástalanabbnak érezzük. Lassan végére érünk a hagyományos pedagógiai eszköztárunknak és alig marad valami a kezünkben. A helyzet talán egyre rosszabb, de semmiképpen sem kilátástalan. A pedagógiai eszköztárban eddig méltánytalanul háttérbe szorultak a csoportlélektan kutatási eredményei, a pedagógia nem figyelt fel kellő képen a benne rejlő gyakorlati lehetőségekre. Módszertani füzeteinkben csokorba szedve igyekszünk az érdeklődő kollégák elé tárni a csoportdinamika legfontosabb elméleti sarokpontjait, bemutatni az elvek gyakorlati működését a pedagógiai intézményi környezetben. Amennyire jelen munkánk keretei engedik, igyekszünk meghúzni a határt a terápiás csoportok, tréning csoportok, önismereti csoportok, a csoportokkal végzett szociális munka, valamint a csoportdinamika pedagógiai célú kiaknázása között. Megpróbáljuk bemutatni, hogyan kerülhetjük el pedagógusként a kompetencia határok megsértését, hogyan lehetünk a gyermekek hasznára erőfeszítéseinkkel anélkül, hogy lelki egészségüket veszélyeztetnénk, magunkat pedig kellemetlen, nehezen kezelhető helyzetekbe hoznánk. Mindezt pedig egy olyan szemlélet segítségével, amely az egyén helyett a közösségre koncentrál, leveszi a terhek egy részét a pedagógus válláról, hiszen ebben a megközelítésben nem a gyermek megváltoztatása többé a feladat, hanem „csak” a közösség oly módon történő megszervezése, hogy a gyerekeknek legyen kedve változni.Módszertani füzeteinkkel szeretnénk útmutatóval szolgálni pedagógus kollégáink számára arról, hogyan alkalmazhatjuk a csoportjátékokat a mindennapi pedagógiai munkában, hogyan használhatjuk ki a gyerekközösségek működésének sajátosságait pedagógiai céljaink elérésére. Nem pusztán játékok gyűjteményét szeretnénk az érdeklődő pedagógusok kezébe adni, hanem azt is igyekszünk megmutatni számukra, miképpen építsék be ezeket mindennapi pedagógiai munkájukba. Pedagógus-továbbképzéssel töltött éveink tapasztalata alapján az a kép alakult ki bennünk, hogy hazánkban a pedagógiai erőfeszítések középpontjába túlzottan az egyén került. Az egyes gyerekeket szeretnénk megtanítani valamire, megnevelni, illetve motiválni. Minél nagyobb erőfeszítéseket teszünk erre, a gyerekek annál nagyobb ellenállással reagálnak. Hiába próbáljuk ki a legforradalmibb konfliktuskezelő eljárásokat, azt tapasztaljuk nincs rá elég időnk, hogy minden „rossz” gyerekkel külön-külön beszélgessünk. Hiába dobjuk be a technika legújabb vívmányait, a gyerekek nem válnak motiválttá, „nem esnek hasra” a csillogó-villogó informatikai eszközök előtt. Nevelési erőfeszítéseink sokszor kudarcot vallanak, a gyerekek egyre kevésbé hódolnak be a felnőtt tekintélye előtt, fenyegetéseinket, büntetéseinket egyre hatástalanabbnak érezzük. Lassan végére érünk a hagyományos pedagógiai eszköztárunknak és alig marad valami a kezünkben. A helyzet talán egyre rosszabb, de semmiképpen sem kilátástalan. A pedagógiai eszköztárban eddig méltánytalanul háttérbe szorultak a csoportlélektan kutatási eredményei, a pedagógia nem figyelt fel kellő képen a benne rejlő gyakorlati lehetőségekre. Módszertani füzeteinkben csokorba szedve igyekszünk az érdeklődő kollégák elé tárni a csoportdinamika legfontosabb elméleti sarokpontjait, bemutatni az elvek gyakorlati működését a pedagógiai intézményi környezetben. Amennyire jelen munkánk keretei engedik, igyekszünk meghúzni a határt a terápiás csoportok, tréning csoportok, önismereti csoportok, a csoportokkal végzett szociális munka, valamint a csoportdinamika pedagógiai célú kiaknázása között. Megpróbáljuk bemutatni, hogyan kerülhetjük el pedagógusként a kompetencia határok megsértését, hogyan lehetünk a gyermekek hasznára erőfeszítéseinkkel anélkül, hogy lelki egészségüket veszélyeztetnénk, magunkat pedig kellemetlen, nehezen kezelhető helyzetekbe hoznánk. Mindezt pedig egy olyan szemlélet segítségével, amely az egyén helyett a közösségre koncentrál, leveszi a terhek egy részét a pedagógus válláról, hiszen ebben a megközelítésben nem a gyermek megváltoztatása többé a feladat, hanem „csak” a közösség oly módon történő megszervezése, hogy a gyerekeknek legyen kedve változni.
(Kulcsár György 2011. április)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.