Keresés ezen a honlapon

2011. január 1., szombat

Balogh Krisztián: Egyszer volt, hol nem volt

Mesélni jó, mesét hallgatni öröm és mesét nézni is hasznos mulatság. Csak nem mindegy, hogy milyet, melyiket és melyik életkorban.

Korábban nem volt ismert a gyermekmese fogalma. Felnőttek meséltek felnőtteknek. Abból merített erőt a hallgató, hogy magára ismerhetett a főhősben, és a mesében átélhette a mindennapok problémáit.
Remélhetőleg mindannyiunknak van olyan gyermekkori meseélménye, mely melegséggel tölti el ha eszébe jut.

De eleget tud-e az a mesélő a meséről, aki gyerekeknek mesél?

Mesélni és felolvasni két egymástól alapvetően eltérő fogalom. Gyakran a felolvasást választjuk a mesélés helyett, pedig a történetet sokkal élőbbé, közvetlenebbé, személyesebbé teszi hallgatók számára, ha elmeséljük azt.
A meséléshez a történetet mindenképp belsővé kell tenni. Nagyon fontos a szemkontaktus, nem csak az óvodában, de az iskolában és még a felnőtt hallgatóság esetében is. Ez segít fenntartani az állandó interakciót, hogy visszajelzéseket adhassunk és kaphassunk.




A jó mesélés tanulható, de a legtöbb tapasztalatot az ember saját gyerekkorában szerezte meg, a legtöbbet onnan merít. 
De hogy lehet megtanulni? Három szabályt ad erre Ingeborg Becher-Textor: Első lépés a történettel való megismerkedés: Olvassuk fel magunknak hangosan többször! Koncentráljunk a tartalomra és ne a nyelvi finomságokra!
Második lépés: Tartsuk meg a mese nyelvezetét! Ne magyarázzuk, és ne alakítsuk át! Harmadikként pedig próbáljunk meg kitalálni magunk egy mesét! Segítség lehet ebben a szereplők kigondolása: király, hercegnő, kobold, állatok, növények, tündér, sárkány, stb.

És melyik mesét? Nehéz ezt a kérdést megválaszolni, írja Ingeborg Becker-Textor. A legintenzívebb mesekorszak a 4-5 éves kor. Ekkor szeretik a gyerekek legjobban a meséket. A gyerekek világképét a mágikus gondolkodás szervezi. A konkrét területeken mégis képesek a gyerekek logikus – kauzális módon gondolkodni. Így követelnek a mesék mellett realisztikus történeteket, verseket, képeket és ezek „keverékeit” is.

A mese hallgatója előtt megnyitja az utat az ismeretlen felé a saját maga és a szereplők közötti párhuzamok segítségével. Nincs szükség sokféle mesére, az ismétlés biztonságot ad. A biztos tudat, hogy jól végződik a történet, feloldja a feszültségeket.
„Ha a gyerekek tudják, mi történik a mesében, akkor azt is tudják, hogy oldódik meg a probléma és ez biztonság érzettel és nyugalommal tölti el őket. A mesélőnek semmi esetre sem szabad a nem tudatos feszültségeket és a történések pszichológiai jelentőségét a gyerekek tudomására hozni. A gyerekek reakciója dönti el, mennyi magyarázatra szorul a történet.” – így Becker – Textor.
Ahogy a primitív ember, úgy a gyermek sem képes a természeti jelenségeket és a fizikai törvényszerűségeket megmagyarázni, de hisz benne, hogy énekléssel s más rituálékkal befolyásolhatja a természet erőit. Mesélőként meg kell próbálnunk a gyermekeket ebben a csodás világukban megérinteni, ami nehéz feladat, mert mi magunk felnőttként már eltávolodtunk ettől a mesebeli valóságtól.

Végül egypár jó tanács:

Gondoljuk végig, milyen hatást kell majd a gyerekekben a mese
Élvezzük mi is a mesélést
A gyerekeknek meséljünk és ne a magunk produkálásáért
Hagyjunk pihenőidőt a mesélés után
Vegyük rá a szülőket és a gyerekeket, hogy saját maguk is meséljenek

Ingeborg Becker-Textor: Märchenerzählen im Kindergarten szövege nyomán fordította: Balogh Krisztián
http://www.kindergartenpaedagogik.de/490.html

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.