Keresés ezen a honlapon

2015. december 9., szerda

Kulcsár György: Miért nincs helye a verésnek a gyereknevelésben?

Gyermekek személyiségét elsősorban nem a tudatos nevelés eszközeivel alakítjuk. Sokkal inkább úgy kell ezt elképzelni, hogy a gyermekek megfigyelik a számukra fontos emberek viselkedését és önkéntelenül utánozzák azt. Sajnos a gyermekek nem úgy viselkednek, ahogy mondjuk nekik, hanem úgy ahogy látják tőlünk!
Ezért aztán a fizikai erőszak – de egyébként az erőszak bármilyen formája – rendkívül rossz példát mutat a gyerekeknek. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, nem (csak) a nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozó bántalmazásról beszélek, hanem egy egyszerű kézre vagy fenékre csapásról is!


Mit tanítunk meg a veréssel a gyerekeknek?

1.       A feszültségeiket levezethetik a nálunk kisebbeken, gyengébbeken. Hiszen a szülő bármivel is magyarázza magának igazából legtöbbször tehetetlen dühében csap oda. Nem tud már mit tenni, nem tudja hogyan hasson a gyermekére, és a gyermek által számára okozott frusztráció már olyan magas, hogy nem tudja tovább kontrollálni a dühét hát odacsap. A gyermek ebből prímán megtanulja, hogyha valaki idegesít és közben gyengébb nála, ki van szolgáltatva neki akkor ütheti!
2.       Sokszor a szülő nem is a gyermek miatt ideges. Munkahelyi, párkapcsolati gondok vagy éppen anyagi problémák nyomasztják. A gyermek viselkedés ilyenkor már csak az utolsó csepp a pohárba, olyasmiért kapja az ütést, amiért máskor nem jár ilyen szigorú fenyítés. Ezzel azt is sikeresen megtanítottuk a gyermeknek, hogyha feszült és ideges valami miatt akkor csak elég keresni egy nála kisebbet, gyengébbet, egy neki kiszolgáltatottat és rajta remekül levezetheti a feszültségét akár fizikai erőszak alkalmazásával is!
3.       Talán a legrosszabb mind közül az, amikor a szülő nem dühében csap oda. Találkoztam olyan pedagógus kolléganővel, aki azt mondta, hogy én nem is szeretem a gyerekemet ha nem verem meg néha, és hogy ő sohasem azért veri meg mert dühös rá – egyébként ebben a viselkedésében nem a gonoszság hanem az erős keresztyén gyökerű vallási meggyőződés vezette. Ezzel sajnos azt tanítjuk meg a gyermekünknek, hogy egy eszme nevében szabad erőszakot elkövetnünk olyanok felett is, akik még csak nem is bántottak, vagy frusztráltak minket. Gyakorlatilag az öncélú erőszakra nevelünk ezáltal.
4.       A fentiekből  következik, hogy nemcsak a szülőnek nem célszerű testi fenyítést alkalmaznia, de a pedagógusoknak sem! Az ő viselkedésük is példaként működik a gyermekek számára!

Hát ezért nem javaslom a gyermekek testi fenyítését. És mi történik, ha minden jó szándékunk ellenére egyszer-egyszer elgurul a gyógyszer és elszáll egy pofon? Akkor most már tényleg végső romlásba döntöttük ezzel a gyereket?
Szerencsére nem! Persze, amint lehiggadtunk ne szégyelljünk bocsánatot kérni tőle! Ne hárítsuk rá a felelősséget! Ismerjük be, a hibát! Aztán lépjünk tovább ne rágódjunk rajta hosszasan! A gyermekeink szeretnek minket annyira, hogy megbocsássák! Aggódnunk akkor kell, ha ez a kelleténél többször fordul elő velünk, de akkor a segítségre nekünk és nem a gyermeknek van szüksége!


És igen, én nem verem a gyerekemet! Egyszer talán előfordult, hogy a kezére csaptam, de szerintem azért 10 év alatt ez még belefér. És nem, egyáltalán nem neveletlen a gyermekem, sőt kifejezetten jól neveltnek tartják őt az iskolában.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.